Pályázatok
ORSZÁGOS INFORMATIKAI PROGRAMIRODA * Pályázati információs vonal: 1/633-3828, Mobil: 70/310-2981
A költségvetési megtakarítások egyik jelentős eszköze lehet – a mindenképp szükséges – informatikai eszközök beszerzésének költségcsökkentése. Ennek talán leghatékonyabb módszere az új prémium számítógépek és szolgáltatások helyett felújított, garanciális, felsőkategóriás PC-k és notebookok, valamint az ezekhez tartozó ugyancsak prémium szolgáltatások beszerzése.
Ismerkedjen meg az Országos Informatikai Programiroda által kínált pályázati lehetőségekkel, melyek eddig is több ezer ember számára hozták közelebb, tették élhetőbbé az informatika világát.
Elindult a 2023 őszi pályázat:
ÚJDONSÁG A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK SORRENDJÉBEN TÖRTÉNŐ BÍRÁLAT
Tájékoztatjuk a tisztelt pályázókat, hogy a „Számítógép a mindennapi társ 16” elnevezésű pályázat során többrétű bírálat részeként, a már megszokott pontszám alapú végbírálat mellett bevezeti a beérkezési sorrend alapján történő elbírálás intézményét. Az elérhető számítógépes szolgáltatáscsomag-állomány legfeljebb fele a pályázatok beérkezésének sorrendjében kerül odaítélésre (a feltételek fennállása esetén). Az intézkedés célja, hogy a nyertes pályázók mielőbb megkezdhessék az esetlegesen szükséges DKÜ/DMÜ engedélyezést, illetve, hogy a logisztika hatékonyabban szervezhesse a gépcsomagok átadását, ezzel segítve, hogy minden nyertes pályázóhóz határidőben eljuthasson az elnyert igénylése. A GÉPKONTINGES LEGALÁBB FELE A SZOKÁSOS ‘A’ ÉS ‘B’ SZAKASZVÉGI PONTOZÁSOS BÍRÁLAT ALAPJÁN KERÜL MEGÍTÉLÉSRE. A részletekkel kapcsolatban lásd a részletes pályázati kiírást alább.
Amennyiben a változásokat érintően, a részletes pályázati leírásban írtakkal kapcsolatban bármi kérdése merül fel, kérjük ezügyben is hívja a 70/310-2981-es info vonalunkat. Fentiek miatt FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY A JELEN PÁLYÁZAT SORÁN A BENYÚJTÁS IDŐPONTJÁNAK DÖNTŐ SZEREPE LEHET, EZÉRT KÉRJÜK ERRE IS LEGYENEK FIGYELEMMEL.
Számítógép a mindennapi társ 16
Az ‘A’ szakasz benyújtási határideje: 2023. október 18. szerda 24:00 óra
A ‘B’ szakasz és ezzel a pályázat
végső benyújtási határideje 2023 november 15. szerda 24:00 óra
részletes pályázati kiírás letölthető ide kattintva
A Számítógép a mindennapi társ 16 című pályázat letöltése pdf formátumban
Korábbi pályázatok:
“Informatika a köz szolgálatában 2023” leadási határidő: 2023. április 12.
“Számítógép: a mindennapi társ 15” leadási határidő: 2021. november 14.
“Informatika a köz szolgálatában 2022” leadási határidő: 2022. április 11.
“Számítógép: a mindennapi társ 14” leadási határidő: 2021. november 07.
“Informatika a köz szolgálatában 2021” leadási határidő: 2021. április 11.
“Számítógép: a mindennapi társ 13” leadási határidő: 2020. november 08.
“Informatika a köz szolgálatában 2020” leadási határidő: 2020. április 08.
“Informatika és közigazgatás 2019/2020” leadási határidő: 2020. február 20
“Számítógép: a mindennapi társ 12” leadási határidő: 2019. november 07.
“Informatika a köz szolgálatában 2019” leadási határidő: 2019. április 10.
“Számítógép: a mindennapi társ 11” leadási határidő: 2018. november 07.
“Informatika a köz szolgálatában 2018” leadási határidő: 2018. április 09.
“Számítógép: a mindennapi társ 10” leadási határidő: 2017. november 06.
“Informatika a köz szolgálatában 2017” leadási határidő: 2017. április 09.
“Számítógép: a mindennapi társ 9” leadási határidő: 2016. november 09.
“Informatika a köz szolgálatában 2016” leadási határidő: 2016. április 10.
“Számítógép: a mindennapi társ 8” leadási határidő: 2015. november 08.
“Informatika a köz szolgálatában 2015” leadási határidő: 2015. április 10.
“Számítógép: a mindennapi társ 7” leadási határidő: 2014. november 07.
“Számítógépes Rend-Szer” leadási határidő: 2014. augusztus 24.
“Számítógép a közösségi tevékenységekért” leadási határidő: 2014. április 18.
“Informatika a köz szolgálatában 2014” leadási határidő: 2014. április 09.
“Közösségi évforduló 13/14” leadási határidő: 2013. november 17.
“Számítógép: a mindennapi társ 6” leadási határidő: 2013.november 08.
“Számítógép: a mindennapi társ 5” leadási határidő: 2013. április 21.
“Informatika a köz szolgálatában 2013” leadási határidő: 2013. április 09.
“Közigazgatási évforduló 12/13” leadási határidő: 2012. november 21.
“Közhasznú számítógépek 4” leadási határidő: 2012. november 08.
“Számítógép: Társ az oktatásban 2012” leadási határidő: 2012. október 17.
“Informatika és közigazgatás 2012” leadási határidő: 2012. október 17.
“Számítógéppel oktatunk” leadási határidő: 2012. július 27.
“Informatika a köz szolgálatában” leadási határidő: 2012. április 18.
“Közhasznú számítógépek 3” leadási határidő: 2011. november 11.
“Informatika és közigazgatás 2011” leadási határidő: 2011. október 19.
“Számítógép: Társ az oktatásban 2011” leadási határidő: 2011. október 18.
„Számítógépek a magyar turizmus szolgálatában” leadási határidő :2011. június 15.
“Közhasznú számítógépek-2” leadási határidő 1.: 2011. április 22., a 2.: 2011. május 02.
“Számítógép: Társ a közigazgatásban-2011” leadási határidő 1.: 2011. április 05., a 2.: 2011. április 15.
„Informatika a közoktatásban-2011” leadási határidő 1.: 2011. április 05., a 2.: 2011. április 15.
“Számítógép: a mindennapi társ 4” leadási határidő : 2011. március 07.
“Informatika és közigazgatás” leadási határidő 1.: 2010. november 30., a 2.: 2010. december 10.
“Számítógép: Társ az oktatásban” leadási határidő 1.: 2010. november 30., a 2.: 2010. december 10.
“Közhasznú számítógépek” leadási határidő: 2010. november 22.
“Informatika a közoktatásban-2010” leadási határidő: 2010. szeptember 08-szeptember 24.
“Számítógép: Társ a közigazgatásban-2010” leadási határidő: 2010. augusztus 30.-szeptember 30.
“Netszoba, a család közelsége” leadási határidő: 2010. augusztus 09.-augusztus 30.
“Weblapok a közoktatásban” leadási határidő: 2010. június 07.-június 30.
“Számítógép a közoktatásért” leadási határidő: 2010. március 23.-március 31., április 15.
“Informatika a közoktatásban” leadási határidő: 2009. december 01-15.
“Számítógép: a mindennapi társ 3” leadási határidő: 2009. november 25.
“Teleház, mert az internet mindenkié” leadási határidő: 2009. november 20.
“Számítógép: Társ a közigazgatásban” leadási határidő: 2009. július 31.
“Számítógép: a mindennapi társ2” leadási határidő: 2009.június 15.
“Számítógép: a mindennapi társ” leadási határidő: 2009. május 30.